4., és egyben a befejező fejezet

Sziasztok!
Kérlek, ne haragudjatok, hogy ennyire elhúztam a dolgokat. Sok minden változott az életemben. És hála Istennek, egyáltalán nem rossz irányba. :)
Viszont a helyzet az, hogy történetemnek ezzel a fejezettel vége. Minden, amit akkor éreztem, amikor elkezdtem és írtam a történetet, elmúlt bennem.
De mivel megígértem (Heni ;) ), ezért, bár minden érzelemtől mentesen, de megírtam az utolsó fejezetet.
Bevallom, most egy picit szomorkás vagyok. Tudom, hogy így a legjobb, mert ihlet-és érzelemmentesen rendesen lerontottam volna az eddig sem a legjobb minőségű történetemet. Úgyhogy döntöttem, itt a befejező fejezet. :')
Még előtte szeretném megköszönni MINDENKINEK, aki legalább egyszer is benézett ide, és nagyon remélem, le tudtam kötni a figyelmeteket, még ha csak egy kis időre is. :)
Köszönöm szépen! Köszönök szépen mindent! :)
Legyetek jók!
Sok-sok puszi,
Shaugnita <3

(Előre egy kis rész a legutóbbi fejezet végéből, hogy tudjátok követni)

"Az előző rész tartalmából (végéből)":

De mivel a Hang csendben maradt, Nick kezdeményezte a beszélgetés folytatását.
'És ki az az 'én'? Ki vagy te?'
'Egyelőre elégedj meg annyival, hogy a nevem Hang, és a te védelmeződ vagyok.'
Nick természetesen nem elégedett meg ezzel a válasszal.
'Védelmezőm? De eddig miért nem tudtam rólad? És egyáltalán MI vagy te?' – kérdezősködött a kíváncsi fiú, de túlzott kíváncsiságával kezdte felbőszíteni a Hangot.
'Na jó, tudod, mit? Kezdődik a töri óra, inkább figyelj a tanárra.' – csitította el Nicket a Hang.
'Oké, de még beszélünk. Nem elégszem meg ennyivel.' – figyelmeztette a fiú.

Nick nagyon nehezen tudott koncentrálni az aznapi töri órára – vagy Emmeline, vagy az újonnan megismert védelmezője járt az eszében.

És akkor a fejezet:

Teltek-múltak a napok, és Emm és Nick is egyre jobban megismerkedett a Hangokkal - persze mindketten csak a sajátjukkal.

Emm még mindig nem tudta pontosan, mit is érez Nick iránt, Nick viszont teljesen biztos volt érzelmeit illetően. Viszont tudta, hogy azok után, ahogy Emm-el bánt, olyan kicsinyes és döntésképtelen volt, nem sok esélye maradt a lánynál. Pedig őt mindennél jobban szerette.

Mint már ezt tudjátok, a Hangok tudnak egymással kommunikálni.

Egyik éjszaka, mikor már történetem mindkét főszereplője mélyen aludt, a két Hang "kupaktanácsot" tartott. 

'Ez így nagyon nem lesz jó. Emmeline őrlődik. Szereti is Nicket, meg nem is. Valószínűleg csak egy 100%-os megerősítés kéne neki. Tudnál csinálni valamit? Nagyon rossz így látni, és ennek a tetejébe még magamról sem mondhatok el mindent.'

'Ami azt illeti... Nick is egyfolytában csak Emmeline-ra gondol. Beszélgettem vele a lányról egy kicsit, és azt mondta, ha biztos lenne benne, hogy van még esélye Emm-nél, akkor mindenképp bevallaná neki, mit érez, és minden vágya, hogy nekifussanak kapcsolatuknak még egyszer.'

Egy pár percig tanácstalanul gondolkodtak a Hangok, mikor Emmeline-é megszólalt:

'Mit szólnál ahhoz, ha beszélnék Emm-mel, és megmondanám neki, hogy biztos forrásból tudom, hogy a fiú szereti őt?'

'Nem is olyan rossz ötlet' - reagál Nick Hangja (ez így elég fura). - 'Én pedig azt mondom majd Nicknek, hogy a lány nagyon bánja, hogy úgy váltak el, ahogy, és hogy ő is érez iránta valamit...'

'Azt hiszem, így talán össze is jöhetne a dolog kettőjük közt... feltéve persze, ha hisznek nekünk. Az a legrosszabb, mikor két ember, akik szereti egymást, a másikra várnak, hogy lépjen, és akkor, ha valami esetleg nem pont jól sikerül, a végtelenségig várhatnak... Úgy gondolom, ezt kell tennünk. Mindketten jót akarunk nekik. Nem igaz?' - határozta el magát Emm védelmezője. Nické egyetértően "bólintott" (természetesen nem szó szerint, hisz a Hangoknak nincs fizikai testük).

'Tegyük, amit tennünk kell. Holnap szombat. Ha esetleg még kétségeik vannak, van még a vasárnapunk, hogy meggyőzzük őket. És akkor hétfőn... talán...'

'... talán megint elkezdenek beszélgetni.' - fejezte be a gondolatmenetet a lány Hangja.

'Pontosan.' - helyeselt Nick védelmezője. 

'Akkor holnap. Ne szúrd el!' - köszönt el Emm Hangja Nickétől.

'Tudod, hogy én soha semmit nem szúrok el!' - viccelődött Nické.

'Bár úgy is lenne!' - nevetett a másik.

És ekkor mindketten visszamentek védelmezettjükhöz, és eltervezték, mit is fognak másnap mondani.

Szombat reggel, miután mindkét Hang üdvözölte történetünk két főhősét, belekezdtett mondanivalójába.

'Emmeline, beszélnem kellene veled...'

'Nick, szeretnék valamit mondani...'

És akkor el tudjátok képzelni a többit.

Hétfőn mind a négyen gyönyörű napra ébredtek. Emmeline és Nick még nem is sejtették, hogy ez a hétfő lesz a legjobb napjuk, amit az utóbbi időben megéltek.

Mert igen: a két Hang beszéde jó helyre talált mindkettőjüknél.

A beszélgetést Nick kezdeményezte, és először is bocsánatot kért Emmeline-tól azért, ahogy viselkedett vele. Ezután végigbeszélték azt, melyikőjük mit csinált rosszul, és elhatározták, hogy tiszta lappal kezdenek. De persze nem ugranak fejest egyből a dolgok közepébe, mert megállapították, hogy egy kicsit jobban meg kellene ismerniük egymást.

Nick még aznap elhívta Emmeline-t randizni. Ekkor tavasz eleje volt.

Nagyon szépen alakulgatott a kapcsolatuk, de ahogy eltervezték, nem siették el a dolgokat. Szeptemberben jöttek össze.

:')

A Hangok nagyon meg voltak elégedve azzal, amit tettek, és felettébb örültek Emmeline és Nick boldogságának.

Megbeszélték, hogy nem mondják el a két szerelmesnek, hogyan is sikerült összehozni őket. Legyen ez az ő dolguk. 

A lényeg az, hogy mindenki boldog. 

:)

Bocsánatkérés / Mese a vasról

Sziasztok!
Először is bocsánatot szeretnék kérni Tőletek, az elkövetkezendő két hétben nem fogok tudni új fejezetet hozni. :/ Jövő héten elutazok, addig pedig még számtalan dolgom van. De ne csüggedjetek, ami késik, nem múlik.

Cserébe viszont, gondoltam, elmesélem Nektek, mi történt velem a napokban.
Kezdjük akkor a legelejéről.

Tudni kell rólam, hogy a felső fogsorom elég kócos, ebből kifolyólag már 5 éve szeretnék fogszabályzót. Mindig, mikor elmentem fogorvoshoz, azt mondogatták, hogy még egy év, még egy év, mert még túl sok a tejfogam.
Történt aztán, hogy (VÉGRE) eljutottam addig, hogy elegendő mennyiségű csontfoggal rendelkezem, így alkalmas vagyok a fogszabályzásra.
De mint kiderült, a felső állkapcsom sokkal szűkebb, mint amilyennek kéne lennie, ezért segítségül kell hívni a Hyrax nevű fogsortágító készüléket - másik nevén a vasat.
Na most.
Április 8-án elmentem a fogászatra, levették a mintát, ami a vas elkészítéséhez kellett. (Csak egy megjegyzés: azt hittem, ott halok meg, amikor a felső fogsoromról vették le a mintát.)
Azután 20 nappal későbbre, április 28-ára kaptam időpontot, amikor is beraktak 6 kis műanyag dolgot (nem tudom jobban kifejezni magam), ami helyet csinál a fogaim közt a vasnak, mert természetesen semmi hely nem volt köztük.
Nem volt kellemes az a két nap, amíg a műanyagok a fogaim közt voltak, de még kibírható volt.
Azután vissza kellett mennem április 30-án, hogy kivegyék a műanyag bigyókat, és végre-valahára felrakják a Hyraxot.

Erről a Hyraxról annyit kell tudni, hogy négy fogamon van négy gyűrű, azok pedig drótok segítségével a szájpadlásomon lévő kis négyzet alakú valamiben találkoznak. (kép) Azon a négyzet alakú valamin vannak lyukak, amik, és egy külön fém drót segítségével minden nap 0,9 milliméterrel tudom tágítani a fogsorom.

És akkor íme maga a készülék, és hogy hogy is néz ki a fogsoron:


És mivel ugye a drótok találkahelye a szájpadlásomon van (igaz, van egy kis hely a szájpadlásom és közte), akadályoz mindenben.
Nem tudok rendesen nyelni, inni, enni, sőőőt, még beszélni sem.
Tudjátok, mit jelent ez?
Nem kell fogyókúráznom!!


Viszont amit nagyon kéne, kibírnom ezt a szörnyűséget 40 teljes napig. Június 9-én szedik le (azután pedig jöhet a várva-várt fogszabályzó - 2,5-3 évig...), addig pedig valahogy hozzá kéne szoknom.
Azt már megszoktam, hogy benne van a számban, mintha már a részem lenne. De enni és inni rendesen még mindig nem megy.
Fú, épp most húztam rajta egyet - azt hittem, szétesik a fejem. Komolyan, el kell ezt játszanom majd minden nap? Hát jó... végül is igaz a mondás: a szépségért meg kell szenvedni.

Akkor hát ennyit életem legújabb részéről.

Hétfőn utazok, úgyhogy több, mint valószínű, hogy egy időre ez az utolsó bejegyzésem.

Addig is legyetek jóóók! :)

Lots of love: Shaugnita <3

Újfent köszönöm!

Ne vicceljetek már... 300?
19 nap alatt 100 megtekintés?!
Ez eszméletlen! :D
Köszönöm, hogy ennyien és ennyiszer látogatjátok a blogomat, ez nagyon sokat jelent nekem.
Köszönetképpen pedig elárulok valamit a történet folytatásáról (nyugi, jóval előre spoilerezek, tehát nem a következő 2-3 fejezetben lesz ez): el fogjátok dobni az agyatokat, akkora csavar lesz benne. :D Remélem, megijedtetek.
Még egyszer köszönöm, és le ne álljatok a blogom látogatásával! :D
Szép napot Nektek,
Shaugnita x

3. fejezet

Helló, mindenki!

Végre eljött a várva várt fejezet! (Legalábbis én vártam már, hogy befejezzem.)

Ez a fejezet a fiú szemszögéből íródott (tehát most a narrátor róla fog beszélni, a gondolatok pedig az ő fejében születnek), így vele is megismerkedhettek egy kicsit. A fejezet történései ugyan azon a napon történtek, amelyen az első és második fejezeté.
Nem lett nagyon hosszú, remélem, nem bánjátok.

Meg persze remélem, tetszeni fog (sablonduma).

Jó olvasást! xxx

3. fejezet

Nick 15 éves, Emmeline osztálytársa.

Magas, jó alkata van, és jó ránézni. Igen, inkább ezt mondanám a 'jól néz ki' helyett.

Szeret kockulni, és szereti a sportot. Eddig tipikus fiú.

Viszont okos. Nagyon okos. Sokkal okosabb, mint az átlag (és akkor ez alatt a lányokat is értem). Valószínűleg ezért is szeretett belé Emmeline.

Ennyit róla általánosságban, nézzük, mi történt vele aznap.

Nick órakezdés előtt 10 perccel ért be, szokásához híven – elég ráérős, bár még sosem késett az iskolából.

Leült a helyére, és elővette a telefonját, majd elkezdte nyomkodni. Előtte viszont ránézett Emmeline-ra, majd hirtelen elkapta a tekintetét.

'Basszus, ma is milyen szép. – gondolta – Asszem, le kéne már állnia ezzel. Nem lesz ez így jó, én sem tudom, mit akarok.'

'Tény, hogy szép lány.' – szólalt meg egy hang. Nick szemei kikerekedtek, nem tudta mire vélni azt, amit hallott. Jobb oldalra pillantott, és megkérdezte mellette ülő osztálytársát:

'Mondtál valamit?'

'Meg sem szólaltam!' – hangzott a válasz.

Nick egy pillanatra azt hitte, megőrült, de sikerült e gondolaton úrrá lennie, úgyhogy visszafordult szeretett telefonjához, és nyomkodta tovább.

'Haver, mesélj már, mi ez a játék, amin játszol? Nagyon tetszik.'

Nick felkapta a fejét, és ismét körbenézett. Mindenki el volt foglalva valamivel: volt, aki beszélgetett a barátaival, volt, aki a leckét csinálta, volt, aki olvasott, és volt, aki telefonon beszélgetett. De senki még csak közel sem volt Nick-hez.

Gondolta, nem járatja le magát megint, ezért nem mondta ki hangosan következő gondolatát:

'Elég, oké?' – intézte kérését egy olyan valamihez, amiről fogalma sem volt, hogy mi az, vagy hogy egyáltalán VAN az a valami.

'Jól van, na, de még mindig nem tudom a játék nevét.'

Nick úgy érezte, bevált az a módszer, hogy nem mondja ki hangosan a gondolatait. Azt hitte, már úgy is megőrült, úgyhogy 'lesz, ami lesz' -alapon megint hozzászólt ahhoz a valamihez.

'Ki vagy te? Én vagyok őrült, vagy tényleg beszélsz hozzám?'

'Nyugi, nem őrültél meg. Én beszélek hozzád.' – hangzott a biztató válasz.

Nick várt még egy kicsit, hátha mondd még valamit a Hang (bizony, Mr. Hang itt is megjelent!).

Szeretnék valamit még az elején tisztázni a Hangokról. Minden Hang csak a saját védelmezettjéhez beszélhet, más emberhez nem. Viszont a Hangok (az a hét) egymással tudnak kommunikálni.

Innentől a Te feladatod megérteni a dolgokat. ;)

De mivel a Hang csendben maradt, Nick kezdeményezte a beszélgetés folytatását.

'És ki az az 'én'? Ki vagy te?'

'Egyelőre elégedj meg annyival, hogy a nevem Hang, és a te védelmeződ vagyok.'

Nick természetesen nem elégedett meg ezzel a válasszal.

'Védelmezőm? De eddig miért nem tudtam rólad? És egyáltalán MI vagy te?' – kérdezősködött a kíváncsi fiú, de túlzott kíváncsiságával kezdte felbőszíteni a Hangot.
'Na jó, tudod, mit? Kezdődik a töri óra, inkább figyelj a tanárra.' – csitította el Nicket a Hang.

'Oké, de még beszélünk. Nem elégszem meg ennyivel.' – figyelmeztette a fiú.

Nick nagyon nehezen tudott koncentrálni az aznapi töri órára – vagy Emmeline, vagy az újonnan megismert védelmezője járt az eszében.

200!!

Thank you, merci, gracias, multumesc!
Köszönöm! 200 megtekintés. De örültem, mikor megláttam! :D
Mivel elértem az első kitűzött célomat a blogot illetően, azt hiszem, írok is egy (nagyon) rövid köszönetnyilvánítást.
A legelső, akinek ezt meg kell köszönnöm, aki buzdítására ez az egész történet megíródott/blog létrejött, az KilgarraKr. Anett! Köszönöm, nélküled nem írnám ezt most.
A második pedig, lelkes kommentelőm, és legújabb rendszeres látogatóm, Nagy Henrietta. Heni! Köszönöm, hogy benéztél a blogomra, és köszönöm a jó tanácsokat. Nagyon jól esett, mikor láttam, hogy mit írtál először. Köszönöm! :)
És köszönöm mindenkinek, aki csak egyszer is benézett ide.

Ennyit mára, a következő fejezet pedig másfél héten belül érkezik!
Addig viselkedjetek! ;)

2. fejezet

Emmeline-nal aznap különlegesen furcsa dolog történt: felfedte kilétét az ő védelmezője (ezeket a hangokat összefoglaló néven nevezzük védelmezőknek. Persze Emm nem tudta, hogy ez a valami őt védelmezi - csak annyit tudott, hogy hallja, de nem látja.), ami nagyon különlegessé tette a lányt - a világon csak 7 embernek van ilyen kísérője; minden egymilliárdodiknak.
'Még nem mondhatok neki sok mindent. Nagyon az elején vagyunk. Még a végén később nem lesz, miről beszélgessünk!', gondolta a Hang. A vicces dolog az, hogy Emm akármit gondolt, a Hang mind meghallotta. Ezzel ellentétben a Hang gondolatairól a lány semmit nem tudott. Bizony, még a Hangnak is vannak gondolatai. Jogosan merül fel a kérdés, egyáltalán mik azok a Hangok? Sajnos még várnod kell a válaszra. Csak úgy, mint Emmeline-nak.
'Szóval hallgatsz. Vagy úgy. És ha megpróbálnám erőszakkal kiszedni belőled azt, amit tudni akarok..?' Emmeline kezdett kissé mérges lenni. A Hang halkan elnevette magát.
'Mégis hogy akarsz erőszakot alkalmazni ellenem? Belém szúrsz egy kést, vagy elkezdesz csikizni? Drágám, gondolkodj már, ennél okosabb vagy! Hogy gondoltad, hogy képes vagy megkínozni?'
Emmeline pont erre a válaszra számított.
'Hát valahogy mentálisan. Valami olyanra fogok gondolni, ami neked biztos nem tetszik. Valami erőszakosra. Mert ugye te mindent hallasz, amit én gondolok. És azt mind hallani fogod. És ugyebár a füledet nem foghatod be, hogy kizárd a gondolataimat. Vagy talán tévedek?'
'Mint már mondtam, tökösebb vagy, mint gondoltam, és nem tévedtem. Igen, ez megoldható lenne - de mégsem az. Gondolhatsz bármit, nem fogok semmi fontosat elmondani, amíg nincs itt az ideje. Megpróbálkozhatsz terved megvalósításával, de egy idő után vagy megunnád, vagy belefáradnál. Nem lehet engem befolyásolni, sehogyan.'
Emmeline-ban kezdett derengeni egy gondolat, amit szerencsére rögtön felfogott, így nem kellett végiggondolnia, ezért a Hang nem hallhatta meg.
A lány hallgatott. Legalább is, a Hanghoz nem szólt. Egy szót, egy gondolatot sem intézett felé. Úgy tett, mintha nem is tudna a létezéséről, úgy viselkedett, mint körül-belül 2 órával azelőtt, mikor még el nem tudta képzelni, hogy valaha is annyira őrült lesz, hogy egy hanghoz fog beszélgetni. Akármit mondott neki a Hang, Emmeline nem válaszolt. Csak figyelt a történelem órára, a tanárra, ahogy az magyarázott, és kiosztotta a megoldandó feladatokat. Szerette a történelmet, így még könnyebb volt kizárnia a Hangot.
'Így majd egyszer csak megunja, hogy nem beszélgetek vele.', gondolta. Tudta, hogy a Hang ezt is hallotta, és tudta, hogy válaszolni is fog.
'Hahaha haha ha. Mondtam, hogy sehogy nem fogsz kiszedni belőlem semmit, akármivel próbálkozol. De azért csak hajrá, sok szerencsét.'
Emmeline ezután csöndben maradt. Csinálta a történelem feladatot, és azon gondolkodott, milyen is lehetett az Észak- és Dél-Amerika között zajló polgárháború 1861 és 1865 között.

1. fejezet

Emmeline korán kelt aznap reggel. Csak mint minden reggel. Fél hatkor már készen állt arra, hogy elinduljon az iskolába - ahol természetesen Ő is ott lesz.

Emmeline egyszerre érzett izgalmat, és fájdalmat; izgatott volt, mert újra láthatta, fájt neki, mert nem lehetett az övé.

Egyre jobban szerette. Nem tudta elképzelni, hogy kettőjük kapcsolata így kell véget érjen. Mint egy szép szerelmes film, befejezés nélkül. Csak épp a főszereplők soha nem lehettek egymáséi.

‘Bonyolult’, gondolta, és inkább azon kezdett filózni, hogy is kell megoldani egy másodfokú egyenletet. Matek dolgozat várt rá aznap.

Már a buszon ült, amikor megint eszébe jutott Ő. És mivel fülében fülhallgatóval utazott, az épp akkor szóló zene még szomorúbbá tette.

Nem, nem szomorú volt. Nem ez a jó szó. Inkább csalódott.

‘Nem’, gondolta, ‘erős vagyok. Nem engedhetem, hogy így elrontsa a napjaimat’. Alapvetően egy derűs, életteli, boldog lány volt.

‘Ha továbbra sem tudom kiverni a fejemből, és azon gondolkodok, mi lett volna, ha, előbb-utóbb beleőrülök.’

‘Jól gondolod’, szólalt meg egy hang. Mintha a mögötte lévő ülésről jött volna. Emmeline felállt és hátranézett. Az ott ülő középkorú nő értetlenül nézett vissza rá. Emm visszaült. ‘Áh, már hallucinálok is. Ez fantasztikus.’

‘Miből gondolod, hogy hallucinálsz?’ Újra a Hang.

‘Jesszusom, asszem már megőrültem’. Emmeline kezdett megijedni.

‘Lehet, hogy igen. Lehet, hogy nem’. A Hang túl bőbeszédűnek bizonyult.

Emm elkezdett gondolkodni. Nem akart hangosan beszélni, mert mindenki hülyének nézte volna. Ezért, a Hangnak intézett választ kimondta az agyában: ‘Mi ez? Ki vagy te? Egyáltalán tényleg létezel, vagy...?’

A Hang nem hagyta, hogy Emm befejezze a mondatot.

‘Létezem. Szerinted? Jobban mondva, nem. Hidd el, nekem is furcsa volt, mikor megéreztem, hogy hallasz.’

Emmeline nem hitt a fülének. Pontosabban az agyának, mert nem hallotta, inkább érezte a Hang jelenlétét és válaszait.

‘Szóval nézzük: nem létezel, de ismersz engem eléggé ahhoz, hogy tudd, mi nyomja a szívem. Igazam van?’ Emmeline óvatosan próbálta kiszedni a Hangból azt, hogy mi is ő valójában, és mi a fenéért hozta rá a frászt.

‘Eddig jó. Folytasd csak’, felelte a Hang. Emmeline valahogy nem ezt a választ várta. Ezért tovább próbálkozott, előtte viszont kibámult a busz ablakán, hogy lássa, merre is járnak. ‘Van még idő’, gondolta.

‘Bőven. Úgyhogy folytasd’, így a Hang.

‘Na várjunk, te most mindent, amit gondolok, hallasz?’ Emmeline egy kicsit felháborítónak találta ezt, tekintve, hogy azt sem tudta, ki, vagy mi az, ami lesi minden gondolatát.

‘Természetesen’, hangzott a felelet.

‘De mi vagy te? És miért csak most bukkantál fel? Eddig hol voltál? És mi a célod? És...’ a Hang beléfojtotta a szót.

‘Nyugi, bogaram, picit sok a kérdés’, felelte a Hang. Ennek hallatán kikerekedett Emm szeme. Bogaram? Jesszus.

‘Idejében megtudsz majd mindent. De előbb mondd, szereted azt a fiút?’ Nem csak hogy bőbeszédű, de meglehetősen kíváncsi is volt a lény.

‘Umm... Nem. Dehogy is! Miért szeretném? Nem szeretem a kisfiúkat’, válaszolta Emm. Természetesen nem így érzett, de nem akarta, hogy a Hang tudjon róla.

‘Picinyem, nem gondolod, hogy egy parányit alábecsültél? Tudom, hogy szereted. Csak kíváncsi voltam, mit mondasz nekem. Nem akarsz megbízni bennem. És ez jó. Én is ezt tenném a helyedben’. Emmeline kezdte érezni, hogy innentől kezdve nem lesz magánélete.

‘Rendben. Megfogtál. Igen, tényleg szeretem. De akkor most rajtad a sor. Mondd, ki vagy, és mit akarsz?’ Emmeline-nál kezdett betelni a pohár.

‘Mondtam, megtudsz majd mindent időben. Ne légy türelmetlen. Vegyél példát rólam. Mióta megszülettél, arra várok, hogy végre megismerhess, hogy meghallhass. Igaz, csak 15 évig kellett várnom. Azt hittem, még legalább ennyi kell ahhoz, hogy tudomást szerezz rólam.’ Emm már végképp nem értett semmit.

‘Tudod, mit? Inkább maradj csöndben, ha már arra nem válaszolsz, amit kérdeztem.’ A hang kissé megrökönyödött. ‘Tökös vagy. Tökösebb, mint gondoltam. Ez tetszik.’ Kezdett Emm agyára menni a Hang, úgyhogy inkább elcsitította gondolatait az út hátra lévő részére.