Helló,
mindenki!
Végre
eljött a várva várt fejezet! (Legalábbis én vártam már, hogy
befejezzem.)
Ez a
fejezet a fiú szemszögéből íródott (tehát most a narrátor
róla fog beszélni, a gondolatok pedig az ő fejében születnek),
így vele is megismerkedhettek egy kicsit. A fejezet történései
ugyan azon a napon történtek, amelyen az első és második
fejezeté.
Nem lett nagyon hosszú, remélem, nem bánjátok.
Nem lett nagyon hosszú, remélem, nem bánjátok.
Meg persze remélem,
tetszeni fog (sablonduma).
Jó
olvasást! xxx
3. fejezet
3. fejezet
Nick 15
éves, Emmeline osztálytársa.
Magas,
jó alkata van, és jó ránézni. Igen, inkább ezt mondanám a 'jól
néz ki' helyett.
Szeret
kockulni, és szereti a sportot. Eddig tipikus fiú.
Viszont
okos. Nagyon okos. Sokkal okosabb, mint az átlag (és akkor ez alatt
a lányokat is értem). Valószínűleg ezért is szeretett belé
Emmeline.
Ennyit
róla általánosságban, nézzük, mi történt vele aznap.
Nick
órakezdés előtt 10 perccel ért be, szokásához híven – elég
ráérős, bár még sosem késett az iskolából.
Leült
a helyére, és elővette a telefonját, majd elkezdte nyomkodni.
Előtte viszont ránézett Emmeline-ra, majd hirtelen elkapta a
tekintetét.
'Basszus,
ma is milyen szép. – gondolta
– Asszem, le kéne már állnia ezzel. Nem lesz ez
így jó, én sem tudom, mit akarok.'
'Tény,
hogy szép lány.' – szólalt
meg egy hang. Nick szemei kikerekedtek, nem tudta mire vélni azt,
amit hallott. Jobb oldalra pillantott, és megkérdezte mellette ülő
osztálytársát:
'Mondtál
valamit?'
'Meg
sem szólaltam!' – hangzott a
válasz.
Nick egy pillanatra azt hitte, megőrült, de sikerült e gondolaton
úrrá lennie, úgyhogy visszafordult szeretett telefonjához, és
nyomkodta tovább.
'Haver,
mesélj már, mi ez a játék, amin játszol? Nagyon tetszik.'
Nick felkapta a fejét, és ismét körbenézett. Mindenki el volt
foglalva valamivel: volt, aki beszélgetett a barátaival, volt, aki
a leckét csinálta, volt, aki olvasott, és volt, aki telefonon
beszélgetett. De senki még csak közel sem volt Nick-hez.
Gondolta, nem járatja le magát megint, ezért nem mondta ki
hangosan következő gondolatát:
'Elég,
oké?' – intézte kérését
egy olyan valamihez, amiről fogalma sem volt, hogy mi az, vagy hogy
egyáltalán VAN az a valami.
'Jól
van, na, de még mindig nem tudom a játék nevét.'
Nick úgy érezte, bevált az a módszer, hogy nem mondja ki hangosan
a gondolatait. Azt hitte, már úgy is megőrült, úgyhogy 'lesz,
ami lesz' -alapon megint hozzászólt ahhoz a valamihez.
'Ki
vagy te? Én vagyok őrült, vagy tényleg beszélsz hozzám?'
'Nyugi,
nem őrültél meg. Én beszélek hozzád.' –
hangzott a biztató válasz.
Nick várt még egy kicsit, hátha mondd még valamit a Hang (bizony,
Mr. Hang itt is megjelent!).
Szeretnék valamit még az elején tisztázni a Hangokról. Minden
Hang csak a saját védelmezettjéhez beszélhet, más emberhez nem.
Viszont a Hangok (az a hét) egymással tudnak kommunikálni.
Innentől a Te feladatod megérteni a dolgokat. ;)
De mivel a Hang csendben maradt, Nick kezdeményezte a beszélgetés
folytatását.
'És
ki az az 'én'? Ki vagy te?'
'Egyelőre
elégedj meg annyival, hogy a nevem Hang, és a te védelmeződ
vagyok.'
Nick természetesen nem elégedett meg ezzel a válasszal.
'Védelmezőm?
De eddig miért nem tudtam rólad? És egyáltalán MI vagy te?' –
kérdezősködött
a kíváncsi fiú, de túlzott kíváncsiságával kezdte
felbőszíteni a Hangot.
'Na jó, tudod, mit? Kezdődik a töri óra, inkább figyelj a tanárra.' – csitította el Nicket a Hang.
'Na jó, tudod, mit? Kezdődik a töri óra, inkább figyelj a tanárra.' – csitította el Nicket a Hang.
'Oké,
de még beszélünk. Nem elégszem meg ennyivel.' – figyelmeztette
a fiú.
Nick
nagyon nehezen tudott koncentrálni az aznapi töri órára – vagy
Emmeline, vagy az újonnan megismert védelmezője járt az eszében.
Szia Merci!
VálaszTörlésMár nagyon vártam a fejezetedet, ne haragudj a késedelemért! Meg kell hogy mondjam, nagyon tetszett. Jó hogy voltak ezek a jegyzetek, mert én is pont elgondolkodtam, hogy a lányé szólt hozzá, vagy neki is van-micsoda véletlen egybeesés 'khmm'- de végül arra jutottam, külön van. Itt is fiúhang, ugye? Csak mert nagyon úgy beszél. Bár Emm-énél szűkszavúbb és türelmetlenebb. :) Valójában végigkuncogtam az egészet. ;)
A vezetéknevemet nem azért írtam, csak mint extra pont hoztam fel. Örömmel látom, hogy nincs túl nagy korkülömbség. :)
Nagyon jó lett a fejezet, bár tényleg rövidre fogtad, de ez nem mindig baj. Várom a kövit!
Puszi: Heni <3
Szia Heni!
VálaszTörlésÖrömmel hallom, hogy tetszett a fejezet. Persze, ez a hang is fiúhang. A legközelebbi fejezetbe leírom majd, hogy az összes Hang fiúhang. :) Igen, próbálok minden Hangot más jelleműre... (nem tudom, milyen szót használjak) tervezni... csinálni. Értesz, na. :D
A következő megint csak egy-másfél hét múlva érkezik. ;)
Puszi, Merci <3
Szia Merci!
VálaszTörlésTényleg nagyon tetszett. És ezek szerint még több-esetleg az összes-hangot mégismerhetünk majd. Tök jó. Nos eddig sikerült külön jellemre: Emmé kíváncsiskodó, mégis türelmes és kicsit makacs, hűvös, de lelkes, míg Nické nagyon kíváncsi, nagyon 'srácos', türelmetlen, és nagyon érdekli a mobiljáték ;)
Alig várom, hogy töbet tudjak meg róluk, és mindenki másról.
Írj csak nyugodtan. Én a második fejezetemet már ötödjére írtam át, és még mindig nem jó.
Várom a fejimet! ;D
Puszi: Heni <3
Helló, Heni!
VálaszTörlésBizony, bizony, lesznek még itt hangok... Csak hát, még várni kell rájuk. :D
Na várj csak... Te is írsz blogot?!
...
Akkor szaladok és meg is nézem. :D
Puszi, Merci :*
...és akkor mire odaértem, ráeszméltem, hogy én ezt nem fogom tudni most megnézni. :D :/
VálaszTörlésSzia Merci!
VálaszTörlésElőször is bocsánatot kell kérnem. Nem voltam valami konkrét. Egyenlőre blogom még nincsen, a történetem még csak a tabletem memóriájában létezik. A sok iskolai feladat és a változó elképzeléseim miatt lassan haladok, így majd csak akkor indítok blogot, ha legalább 10-20 fejezetet előre megírtam, valószínűleg majd nyáron. Ha elkezdem ígérem neked szólok először. Már ha szereted a tündéreket. ;) Egyszerre 3 sztorit is írok, de az halad a leggyorsaban. Alig várom a nyári szünetet, amikor is majd annyit írok, amennyit csak akarok.
Várom a fejit, de nem sürgetlek.
Puszi: Heni <3
Szia, Heni!
VálaszTörlésOh, értelek. Rendben, én is várom már a történeted, kíváncsi vagyok rá. ;)
Hát igen, nekem is általában az iskola miatt húzódnak el a fejezeteim (persze nem panaszkodok, mert imádom az iskolám), de igyekszem mindig a kijelölt időpont előtt befejezni az írást (nem mondom, hogy ez mindig sikerül :D).
Hú, én is nagyon várom a nyári szünetet!
További szép napot Neked,
Puszi: Merci ^-^