3. fejezet

Helló, mindenki!

Végre eljött a várva várt fejezet! (Legalábbis én vártam már, hogy befejezzem.)

Ez a fejezet a fiú szemszögéből íródott (tehát most a narrátor róla fog beszélni, a gondolatok pedig az ő fejében születnek), így vele is megismerkedhettek egy kicsit. A fejezet történései ugyan azon a napon történtek, amelyen az első és második fejezeté.
Nem lett nagyon hosszú, remélem, nem bánjátok.

Meg persze remélem, tetszeni fog (sablonduma).

Jó olvasást! xxx

3. fejezet

Nick 15 éves, Emmeline osztálytársa.

Magas, jó alkata van, és jó ránézni. Igen, inkább ezt mondanám a 'jól néz ki' helyett.

Szeret kockulni, és szereti a sportot. Eddig tipikus fiú.

Viszont okos. Nagyon okos. Sokkal okosabb, mint az átlag (és akkor ez alatt a lányokat is értem). Valószínűleg ezért is szeretett belé Emmeline.

Ennyit róla általánosságban, nézzük, mi történt vele aznap.

Nick órakezdés előtt 10 perccel ért be, szokásához híven – elég ráérős, bár még sosem késett az iskolából.

Leült a helyére, és elővette a telefonját, majd elkezdte nyomkodni. Előtte viszont ránézett Emmeline-ra, majd hirtelen elkapta a tekintetét.

'Basszus, ma is milyen szép. – gondolta – Asszem, le kéne már állnia ezzel. Nem lesz ez így jó, én sem tudom, mit akarok.'

'Tény, hogy szép lány.' – szólalt meg egy hang. Nick szemei kikerekedtek, nem tudta mire vélni azt, amit hallott. Jobb oldalra pillantott, és megkérdezte mellette ülő osztálytársát:

'Mondtál valamit?'

'Meg sem szólaltam!' – hangzott a válasz.

Nick egy pillanatra azt hitte, megőrült, de sikerült e gondolaton úrrá lennie, úgyhogy visszafordult szeretett telefonjához, és nyomkodta tovább.

'Haver, mesélj már, mi ez a játék, amin játszol? Nagyon tetszik.'

Nick felkapta a fejét, és ismét körbenézett. Mindenki el volt foglalva valamivel: volt, aki beszélgetett a barátaival, volt, aki a leckét csinálta, volt, aki olvasott, és volt, aki telefonon beszélgetett. De senki még csak közel sem volt Nick-hez.

Gondolta, nem járatja le magát megint, ezért nem mondta ki hangosan következő gondolatát:

'Elég, oké?' – intézte kérését egy olyan valamihez, amiről fogalma sem volt, hogy mi az, vagy hogy egyáltalán VAN az a valami.

'Jól van, na, de még mindig nem tudom a játék nevét.'

Nick úgy érezte, bevált az a módszer, hogy nem mondja ki hangosan a gondolatait. Azt hitte, már úgy is megőrült, úgyhogy 'lesz, ami lesz' -alapon megint hozzászólt ahhoz a valamihez.

'Ki vagy te? Én vagyok őrült, vagy tényleg beszélsz hozzám?'

'Nyugi, nem őrültél meg. Én beszélek hozzád.' – hangzott a biztató válasz.

Nick várt még egy kicsit, hátha mondd még valamit a Hang (bizony, Mr. Hang itt is megjelent!).

Szeretnék valamit még az elején tisztázni a Hangokról. Minden Hang csak a saját védelmezettjéhez beszélhet, más emberhez nem. Viszont a Hangok (az a hét) egymással tudnak kommunikálni.

Innentől a Te feladatod megérteni a dolgokat. ;)

De mivel a Hang csendben maradt, Nick kezdeményezte a beszélgetés folytatását.

'És ki az az 'én'? Ki vagy te?'

'Egyelőre elégedj meg annyival, hogy a nevem Hang, és a te védelmeződ vagyok.'

Nick természetesen nem elégedett meg ezzel a válasszal.

'Védelmezőm? De eddig miért nem tudtam rólad? És egyáltalán MI vagy te?' – kérdezősködött a kíváncsi fiú, de túlzott kíváncsiságával kezdte felbőszíteni a Hangot.
'Na jó, tudod, mit? Kezdődik a töri óra, inkább figyelj a tanárra.' – csitította el Nicket a Hang.

'Oké, de még beszélünk. Nem elégszem meg ennyivel.' – figyelmeztette a fiú.

Nick nagyon nehezen tudott koncentrálni az aznapi töri órára – vagy Emmeline, vagy az újonnan megismert védelmezője járt az eszében.